Vajon mennyire kreatívak a magyar ügynökségek?

Évente csupán egy-két igazán kreatív ötlet születik, vélekedtek a marketingesek abban a kutatásban, amit a VIPR végzett.

 

Lezárult a ::progressive:: reklámügynökség „Anonim kérdőív a kreativitásról” című projektje, melynek lebonyolításával a VIPR kommunikációs ügynökséget bízta meg. A kutatásban több, mint 60 marketing döntéshozó vett részt, és őszinte véleményük néhány meglepő adatot is szolgáltatott.          Azt talán előre is meg lehetett volna tippelni, hogy a marketingesek nagy része évente csupán egy-két igazán kreatív ötlettel találkozik. Ugyanakkor bő egyötödüket „elkényeztetik” az ügynökségeik, hiszen ők rendszeresen kapnak valódi kreatív ötleteket. A beadott kommunikációs projektek további sorsát firtatva láthatjuk, hogy ezekből csupán egy-kettő jut el a megvalósulásig, míg megközelítőleg minden tizedik döntéshozó úgy válaszolt, hogy a tavalyi évben egyetlen ötlet sem jutott el a végrehajtásig. Talán érdemes megemlíteni, hogy 15 százalék azonban azzal büszkélkedhet, hogy tavaly minden beadott kreatív ötlettel a fogyasztók is találkozhattak.

A kutatás arra is rákérdezett, hogy milyen okok akadályozzák az ötletek megvalósulását. Ebben a kérdésben a lehetséges okok relevanciáját 1-től 5-ig kellett értékelnie a kitöltőknek. A válaszok között kevés igazán meglepő eredménnyel találkozunk, hiszen a nemzetközi központtól vagy a topmenedzsmenttől érkező kaszát, mint okot a válaszadók 60 százaléka érezte igaznak, míg ennél is többen értékelték úgy, hogy a kreatív ötletek elvérzésének fontos oka a büdzséhiány. Szintén – inkább jellemző – kategóriába került a nehéz megvalósíthatóság, és a járt út választása az újdonság helyett. Jó hír az ügynökségek részére, hogy a döntéshozók nagy része úgy érzi, nem jellemző, hogy a kreatív ötletek öncélúak lennének vagy nem találnák el a célcsoportot.

A kérdőív rákérdezett arra is, hogy mi alapján ítélik meg a döntéshozók mennyire kreatív egy adott ügynökség. A válaszok alapján ebben a kérdésben az előélet sokkal kevésbé fontos, mint a produktum, hiszen az ötletek minősége több, mint 40 százalékát kapta a voksoknak, míg az eddigi munkák csupán 24, az elnyert szakmai díjak pedig 3 százalékot tudhatnak magukénak.